Kelt 2022. október 7-én
Ezidén huszonnegyedik éve jövünk össze, hogy megtárgyaljuk az egyesületünk (egyletünk) közös ügyeit, eltekintve az utolsó évektől, amikor a járvány miatt ezt sajnos személyesen nem tudtuk megtenni. Az évi közgyűlés a mi Pozsonyi Casinónk életében egy nagyon fontos ügy, mely a Casinónk életképességéről vall. Az a célja, hogy megvitassunk mindent, ami itt nálunk történik, annak az érdekében, hogy minden tag jól érezze itt magát, és elégedetten, jó érzéssel távozzon innen minden egyes alkalommal a saját otthonába. Ha ez így lesz továbbra is, akkor meg lehetünk elégedve, mert jó munkát végeztünk közösen. Ez az utolsó a lényeges. Mindenkinek legyen meg az érzése, hogy nemcsak ő érezte itt jól magát, hanem mindenki, és ez az ő érdeme is.
A közgyűlésen nemcsak azt kell megbeszélnünk, hogy mi történjen itt, hanem azt is, hogy ez hogyan történjen, persze hogy az adott lehetőségek közt. A választmány az Önök érdekében mindent megtesz, de tudnia kell a tagságtól a tagok kívánságait, azért, hogy ez megtörténjen, minél nagyobb számban kell részt venni a közgyűlésen, ekkor aztán felhőtlenül szép és jó együttlétünket garantáltuk. Már csak a Sors csapásai gátolhatják ezt meg, ami a közelmúltban sajnos meg is történt, de remélhetően nem ismétlődik meg.
Én sajnos nem vagyok most olyan állapotban, hogy aktívan részt vehetnék a történésekben, júniusban megfertőzött a covid, és minden meglévő egészségi bajomat fölfokozta. Remélem, hogy a jelenlegi állapotom javulni fog, és október végére tervezett pozsonyi utamat meg fogom tudni valósítani. Így hát a választmányunk vezető tagját kértem meg a rövid üzenetem felolvasására, természetesen, Nagy Ildikóról van itt szó, aki kiválóan helyettesít engemet a Casino választmányában. Megérdemli az egész tagság szeretetét és tiszteletét.